10 ok, amiért érdemes idén minden ajándékot becsomagolnod

10 ok ajándékcsomagolásra

Egy kis személyes bevezető

 

Eltelet egy újabb év, ismét itt a január, és én újra fájón búcsúzom az óévtől. Mindig is szerettem az év végét, a november-december gyerekként számomra az év legjobban várt időszaka volt, hiszen novemberben ünneplem a születésnapomat, a december pedig már a karácsonyi láz jegyében telt. Szerettem a meglepetés izgalmát. (Annyira, hogy sose kutattam az ajándékaim után, bár néha előfordult, hogy ráéreztem, mit fogok kapni.) Szerettem csomagolópapírt bontogatni az ajándékokról, és amikor elég nagy lettem hozzá, hogy én is ajándékozzak, szerettem szépen becsomagolni a szeretteimnek szánt meglepetéseket, apróságokat.

Aztán történt valami…

Nem tudom, pontosan mikor kopott meg kicsit az ünnep fénye, de abban biztos vagyok, hogy számomra összefüggött a szép csomagolások elmaradásával. Egy idő után az ajándékok már nem érkeztek becsomagolva, csak ajándékzacskóba betéve, és bár minden erőmmel azon voltam, hogy ez ne csökkentse a szememben az ajándék értékét és az örömszerzés szándékát, valahogy mégis leértékelte az ünnep jelentőségét.

A felismerés…

Gyanítom, az ajándékzacskók megjelenése kényelmessé tette az embereket az ajándékcsomagolás terén. Bevallom, én is adtam már ajándékot zacskóban (sőt: újrahasznosított zacskóban is! – értsd: valakitől ajándékzacskóban kaptam valamit, amit aztán eltettem, hogy majd én is abban adok ajándékot). Egy idő után azonban arra lettem figyelmes, hogy az ajándékzacskós csomagolás számomra összekapcsolódott valamiféle “essünk már túl rajta” attitűddel, és ezt semmiképpen nem szerettem volna általánossá tenni, így leszoktam róla. Tudatosan kezdtem jobban odafigyelni az ajándék kiválasztására és ezzel együtt a csomagolásra is. Hiszen az ajándék célja az, hogy örömet szerezzek vele valakinek!

Az évek múlásával aztán az ajándékcsomagolás része lett az értékrendemnek: számomra ez a törődés egy formája – odafigyelés azokra, akiket megajándékozok. Hiszek a minőségi emberi kapcsolatokban, és hiszek abban is, hogy a szépen becsomagolt, gonddal kiválasztott ajándékokkal adni tudok valamit a szeretteimnek, ami értékesebbé teszi az életüket, megédesíti a napjukat, és mosolyt csal az arcukra napok, hetek vagy akár évek múlva is!

Persze, ez csak az én történetem, és nem tudhatom, Téged mi motivál arra, hogy becsomagold az ajándékaidat. De mivel itt vagy ezen a blogon, biztos vagyok benne, hogy valamiért Te is az ajándékzacskó ellen döntöttél. Azonban, ha mégis bizonytalankodsz kicsit, hogy valóban megéri-e a vesződséget csomagolópapírral, ollóval, ragasztószalaggal és miegymással vacakolni, hoztam néhány indokot, ami segíthet megerősíteni a döntésedben.

 

10 ok, hogy miért csomagold be az ajándékaidat

 

  1. Valódi odafigyelés.
    Mindegy, hogy egy teljesen egyszerű, minden díszítéstől mentes csomagolást készítesz, vagy beleadva anyait-apait saját készítésű, egyedi csomagolópapírt gyártasz, a becsomagolt ajándékon érződni fog az örömszezés szándéka. Hiszen az egyik legértékesebb dolgot teszed hozzá az ajándékhoz, amit adni tudsz: az idődet, amit arra szántál, hogy becsomagold az ajándékot!
  2. Nagyobb meglepetés.
    Egy becsomagolt ajándékba többnyire nem lehet belelátni, viszont kibontás előtt meg lehet rázni, hátha zörög, lehet gondolkodni, hogy vajon mit rejt a csomag, aztán lehet vacakolni a szalag levágásával, végül pedig le lehet szaggatni a csomagolópapírt, hogy végre kiderüljön az igazság. Mindez persze percekbe telik, amit átitat a meglepetés édes izgalma…
  3. Terápiás kezelés.
    Mondd azt, hogy nem érzed jobban magad egy kis csomagolópapír tépkedéstől karácsonykor! Na ugye? 😉
  4. Önkifejezés.
    A csomagolás nem csak az ajándékozottról szól, hanem Rólad is: a Te kezed munkája, a díszítés a Te kreativitásod kifejeződése, az a kis plusz, amit az ajándékzacskó nem képes megadni.
  5. Ajándékra szabható.
    Egy készen vett ajándékzacskó meglehetősen korlátok közé szorítja az embert: csak bizonyos méretben és formában kerülhetnek bele dolgok, ellenben egy házi készítésűt éppen akkorára csinálsz, amekkorába az ajándék belefér.
  6. Ajándékozottra szabható.
    Képzeld el, hogyan mutat egy vörösrózsacsokor mintás ajándékzacskó benne a legújabb műszaki kütyüvel egy férfi kezében. Vicces, ugye? Akkor most képzeld el ugyanezt a férfit egy natúr papírba csomagolt, szolíd színű szalaggal átkötött csomaggal… Máris jobb az összhatás, ugye?
  7. Alkalomra szabható.
    Nyilván a megszokott születésnap-karácsony témakörben nem okoz problémát megfelelő ajándékzacskót találni. De mi van akkor, ha Te éppen valamilyen egyéb alkalomból kívánsz ajándékot adni? Például mert az ajándékozott lefutotta a maratont… Csomagolópapírral és egy kis kreativitással ez sem okoz gondot.
  8. Egyediség.
    Nem hiszem, hogy ezt sokat kell magyarázni: nincs két egyforma csomag, még akkor sem, ha pontosan ugyanazt csomagolod pontosan ugyanazokkal az eszközökkel.
  9. Instant önbizalom növelő.
    Ha sosem tartottad magad kreatívnak, csomagolj be szépen egy dobozt, köss rá egy masnit, és én garantálom, hogy ha ránézel a csomagra, elönt majd a büszkeség érzése.
  10. Jó móka.
    Egy csomag díszítésénél a lehetőségek szinte végtelenek. Válassz valami egyszerűt, vagy ha kreatív hangulatban vagy, valami különlegesebbet, és élvezd az alkotás örömét!

 

Nos, sikerült meggyőzn0m Téged, hogy idén saját kezűleg csomagold az ajándékokat? 🙂

 

Ha inspirációra van szükséged, bátran gyere vissza, mert rengeteg izgalmas és hasznos dologgal készülök 2017-re!

Jó csomagolás!

Üdv, Niki