A 10 legnépszerűbb bejegyzés az elmúlt egy évből

blogszülinapi poszt 2017 top 10_Pinterest

Hihetetlen, de már egy év eltelt azóta, hogy a Bogból Masni megnyitotta kapuit. Úgyhogy igen, ez egy blogszülinapi poszt! 🙂

Ilyenkor, azt hiszem, illő kicsit visszatekinteni az elmúlt évre, így most következzék ez.

A 10 legnépszerűbb poszt a blog első évéből – fordított sorrendben

Babalátogatós csomagolások (#10)

Ezt a válogatást a saját élményeim inspirálták. Egyrészt, hogy milyen jó, amikor gondolnak a gyermekedre, másrészt amikor arra is gondolnak, hogy Te sem szűntél meg létezni. Amikor a lányom megszületett, rengeteg holmit kapott, és egészen addig nem is igazán gondoltam rá, hogy magammal is foglalkozzam, amíg a szintén friss anyuka barátnőm be nem állított egy olyan csomaggal, amiben nekem is volt egy kis apróság. Azóta tudom, hogy nem csak a babának, de az anyának is kell ez a figyelmesség, és én is így készítem a csomagjaimat.

Doboz a dobozban (#9)

Ezt a megoldást otthon többször is bevetettük már, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel. Oda kell figyelni az ajándékozott személyiségére, mert ha rosszul kalkulálsz, bizony nem mosollyal végződik az ajándékozás. Sajnos ez is tapasztalat… De nem akarlak elijeszteni az ötlettől, és szerintem elég jól sikerült összeszedni, mire kell figyelni. 😉

A tökéletes masni készítése (#8)

Ez a bejegyzés jelentős részben magam miatt készült, mert bár masnit kötni nem nagy tudomány, de olyan masnit kötni, ami akár a képeken (khm… Pinterest) is jól mutat, már kevésbé egyszerű. Vagy legalábbis nekem eddig nem ment, éppen ezért a blog jó apropó volt fejlődni. Sajnos még most sem állítom, hogy minden esetben sikerül, de most már legalább azt tudom, hogy a küldetés nem lehetetlen. 🙂 Úgyhogy marad a gyakorlás!

Ajándékzacskó készítése (#7)

Ez az útmutató egy Jolly Joker! Komolyan! Ha van elég csomagolópapírod, szinte bármit be tudsz így csomagolni. Ha csak egyvalamit nézel meg a listáról, ezt ajánlom!

Ruha csomagolása (#6)

Alap, bár nem életbevágó tudás. (Egy kis utalás: készülök egy továbbfejlesztett verzióval. Hamarosan!)

A masni kétszer (#5)

Mielőtt megtanultam a tökéletes masni titkát, ilyen masnikat kötöttem. Ha gyorsan csomagolok, még most is. És nincs ezzel semmi baj. Minden masni, amit kötsz, a saját kreálmányod, és az ajándékzacskónál még egy nem Pinterest-kompatibilis masni is nagyobb tudomány! Szóval légy büszke a csomagolásaidra, még ha bénának érzed is!

Doboz csomagolása (#4)

Ehhez a bejegyzéshez különösen kötődöm, mivel ez volt az első tutorial, ami megjelent a blogon. Éppen ezért külön is jól esik, hogy ilyen jó helyezést ért az olvasottsági listán. És még most is tartom magam ahhoz, hogy ez annyira alap, hogy mindenkinek meg kellene tanulnia.

Pom-pom készítése (#3)

Emlékszem, mennyit gyakoroltam a pom-pom készítést a bejegyzés megírása előtt, hogy hitelesen tudjam bemutatni a folyamatot… 🙂 Annyi bojtot készítettem, hogy végül abból lett a karácsonyi dekorációnk. 🙂

Ital csomagolása csomoagolópapírba (#2)

Azt hiszem, ez a poszt azért olyan népszerű, mert különböző italokat gyakran ajándékozunk, de a boroszacskók hamar unalmassá válnak, csoamgolópapírból azonban nagyobb a választék. De gyűjtöm ám az ötleteket, hogy milyen más megoldások vannak még, és hamarosan jön erről egy új bejegyzés! 😉

Virágcsokor csomagolása házilag (#1)

Nem lepődtem meg, amikor ezt a bejegyzést megláttam az első helyen. Szinte minden hónapban az élen végez, és a YouTube csatornámon is vezeti a nézettségi statisztikákat. Én is szeretem visszanézni, azok a csodás tulipánok még ma is mosolyt csalnak az arcomra. És éppen a napokban vittünk egy névnapi csokrot egy kedves rokonomnak, amit én csomagoltam át, felhasználva a bejegyzésben szerzett tudásomat. Szerintem ez menő. 🙂

Ahogy írtam ezt a listát, minden poszt mosolyt csalt az arcomra…

Még egy kis statisztika

Csak mert szeretem a számokat… 🙂

  • összesen 46 bejegyzést írtam, ebből 33 képes vagy videós útmutató
  • az elmúlt évben 926 látogatója volt az oldalnak
  • a látogatók nagy része (több mint 60 %-uk) Magyarországról érte el az oldalt, de jöttetek Németországból, Írországból, Romániából, sőt még Oroszorságból és Brazíliából is 🙂
  • a Bogból Masni olvasói 85 %-ban a hölgyek közül kerülnek ki, és egyelőre vezet a fiatalabb korosztály (25 – 34 évesek), de szép számmal vannak olvasók a 65+ éves korosztályból is
  • közel egyenlő arányban nézitek az oldalt mobilról és asztali gépről, úgyhogy erre a jövőben külön figyelmet fordítok majd

Jövőbeni tervek

Tervem és ötletem annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni vele, úgyhogy ez nem jelent gondot, ellenben az idő gyakran limitáló tényező, így a blog valószínűleg heti egy bejegyzéssel működik majd továbbra is. Szeretnék több videós anyagot, és ha összeszedem a bátorságom, karácsony tájékán csinálok majd élő ajándékcsomagolós videót Facebookon. (Ha tetszik az ötlet, kérlek, írd meg a kommentben, és ne felejtsd el követni az oldalamat! :)) És természetesen a hírlevél feliratkozóknak készülnek majd további extra tartalmak is.

Ennyi lett volna ez a kis összefoglaló.

Szeretném megköszönni Nektek, hogy olvassátok a blogomat, a bejegyzéseimet, és ne habozzatok megírni, hogy mit látnátok még szívesen! 🙂

Jó csomagolást!
Üdv, Niki

Ha tetszett, oszd meg!
Share on Facebook1Pin on Pinterest1Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on Tumblr0Email this to someone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.