Ruha csomagolása ragasztás nélkül

Ruha csomagolása ragasztás nélkül_Pinterest

Nagy fába vágtam a fejszémet: szerettem volna valami módot kitalálni arra, hogy hogyan lehet ruhát ragasztás nélkül becsomagolni. Örömmel jelenthetem: sikerült!

Háttérsztori

Ha rendszeres olvasó vagy, már biztosan tudod, hogy időnként szeretek kísérletezni, és kíhívások elé állítani magamat. Az, hogy egy ruhát ragasztószalag nélkül becsomagoljak, éppen ilyen saját magam számára felállított kihívás volt. Korábban már próbálkoztam dobozzal is, sőt igazából ez a fajta könyvcsomagolás is a ragasztás nélküli ajándékcsomagolás témakörébe esik, így eléggé egyértelmű volt számomra, hogy ruha csomagolására is kitalálok valamit.

Eleinte úgy gondoltam, hogy hasonló módszert kéne alkalmaznom, mint ahogy pl. a hentesnél csomagolják a húsokat, de végül mégis mást találtam ki. Még a Kipróbáltam! sorozat elején (a 3. részben) hajtogattam egy kis dobozkát, amihez papíron kívül egyébre nem volt szükség, és felmerült bennem a gondolat, hogy vajon csomagolópapírból is meg lehetne-e csinálni… Az ötletet aztán tett követte, a végeredményt pedig a lenti videóban láthatod.

Ruha csomagolása ragasztás nélkül

Amire szükséged lesz
  • ajándék ruha
  • csomagolópapír
  • olló (a képen nem szerepel, képzeld oda, kérlek ;))

    ruha csomagolása ragsztás nélkül_kellékek
    Kellékek
Így csomagolj be egy ruhát ragasztószalag nélkül

  1. Vágj le egy négyzet alakú darabot a csomagolópapírból.
  2. Mindkét átló irányába hajtsd félbe a négyzetet.
  3. Hajtsd meg a négyzetet mindkét felezővonal mentén is.
  4. A négyzet sarkait hajtogasd be a középponthoz.
  5. Az így kapott négyzet két szemközti oldalát hajtogasd be a középvonalhoz, majd a műveletet ismételd meg a másik két oldallal is.
  6. Két sarkot hajtogass ki a négyzeten.
  7. Készítsd el a doboz oldalait (részletes tutoriált ITT találsz hozzá).
  8. Készíts még egy dobozt.
  9. A két doboz egyikébe helyezd el az ajándék ruhát, a másikat használd a csomag lezárására.
  10. Gratulálok! Becsomagoltad az ajándékot ragasztás nélkül! 🙂 A művet kedved szerint dekorálhatod.

Tippek és tapasztalatok

  1. A csomagolópapírral nehéz lesz dolgozni. Csak szólok, hogy ne lepődj meg. Javaslom, készíts néhány nehezéket a kezed ügyébe a kunkorodó papír lesúlyozására.
  2. Mérd fel, mennyi papírra lesz szükséged. Én a csomagolópapír teljes szélességével dolgoztam (70 cm), és az elkészült doboz könnyen elnyelt volna még egy pulcsit is akár. (Segítségképpen: az eredeti útmutatóban 24 x 24 cm-es papírból 8 x 8 cm oldalhosszúságú, és 4 cm falmagasságú doboz készült.)
  3. Élezz! Minél jobban meg tudod hajtani az éleket, annál könnyebben fog menni a hajtogatás (különösen a doboz oldalának elkészítése).
  4. Tarts ki! Készülj a legrosszabbra, mert a csomagolópapír csúszni fog, nyeklik-nyaklik, és ha tekercsből dolgoztál, folyton visszapöndörödik majd, szóval nem leányálom dolgozni vele. De! Ahgy ráérzel a hajtogatás ritmusra, az összeállítás is könnyebben fog menni. Ráadásul Te már az én tapasztalataimmal felvértezve állhatsz neki az alkotásnak.
  5. Nem csak ruhához jó! De erre szerintem magadtól is rájöttél már… 🙂

Facebookon már említettem, hogy nem fogsz szeretni ezért az útmutatóért, de sebaj. Azt javaslom, tedd próbára magad, ha pedig mégis elakadsz, írj nekem egy üzenetet, és segítek átjutni az akadályon! 🙂

Jó csomagolást!
Üdv, Niki

Ha tetszett, oszd meg!
Share on Facebook3Pin on Pinterest1Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on Tumblr0Email this to someone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.